Fegyveres rabló testvérpárt kaptak el
Egy üzletből raboltak el több millió forintot.
Megtalálták náluk a rablásnál használt fegyvereket és ruhákat is. 14 millió dollárt vittek el egy pénzszállítóból.
Míg a férj kirabolta a bankokat, addig a felesége az autóban várta – így szerzett pénzt egy hiteltörlesztést már nem bíró házaspár.
Esőkabátot viselő, száját sállal átkötő fiatal férfi tört be a napokban az egyik philadelphiai dohányboltba, s fegyverrel kényszerítette a boltost a pénztárgépben lévő pénz átadására. Az elrabolt pénzt viszont egyből visszaadta, az ugyanis nem elég a gyermeke szervátültetésének a kifizetésére.
A férfit most egy korábbi ügyéért ítélték el.
Trafikot rabolt ki, öt nap múlva megkapta a nyolc évet érte.
Hatósági eljárást színlelve raboltak ki egy sofőrt.
A rendőrség fegyveres rablás kísérlete miatt nyomoz.
Az Athena Security által fejlesztett rendszer nagyon gyorsan képes felismerni a támadók fegyvereit, akár messziről is, a hatóságok pedig még azelőtt értesíthetők, hogy a rabló eljutott volna a kasszához.
Fegyveres rablás áldozatává vált Arkadiusz Milik, a Napoli lengyel válogatott csatára, miután csapatával 1-0-ra nyertek a Liverpool ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében.
Furgonból kiugró fegyveresek akarták nemrég elrabolni az egyik dél-afrikai autós Jeepjét, de a sofőr nem várt módon reagált a támadásra.
Fegyveres bankrablás miatt emelt vádat vele szemben az ügyészség, 10 évet is kaphat.
A nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az elkövető azonosításához.
A gyanúsítottak – két 16 éves, két 14 éves és egy 15 éves fiú – rendezett családi körülmények között élnek és iskolába járnak.
Gyorsan elkapták a rendőrök.
Hatósági eljárást színlelve állították meg a járművet, felvétel is készült róluk.
Ez a Mága, tehát nem a világhírű hegedűvirtuóz, egy VIII. kerületi lakásba csalt valakit, ahol késsel megfenyegette.
A rendőrség szerint a gyilkossági kísérlet is benne van a pakliban.
Amerikai sajtóhírek szerint legalább húszan megsérültek, halálos áldozatok is lehetnek. A gyanúsítottat elfogták.